Főoldal arrow Hirek arrow Testvértelepülések arrow Új testvértelepülése lett Gyimesfelsőloknak.
Új testvértelepülése lett Gyimesfelsőloknak. PDF Nyomtatás Email
Írta: Timár Zsombor-László   

A Balatonőszöd honlapján megjelent írást közöljük:


 Balatonőszödnek Gyimesfelsőlok az első testvértelepülése. November 17-én a meghívásra Erdélybe utazott Antal János polgármester és 7 fős kísérete. A több, mint 99 %-ban magyar lakta településen szeretettel fogadták a delegációnkat. Gyimesfelsőlok gyönyörű tájai szinte háborítatlan természeti szépsége és lakosságának szívet, lelket melengető vendégszeretete igazi tiszteletet és köszönetet érdemel.
 2007. évben Erdélyből látogatták meg településünket, hogy szándékaink alapján felajánlják számunkra a nemzetközi együttműködést, melyet a Képviselő-testület örömmel fogadott. A megállapodásra azonban "csak" 2008. november 19-én került sor a Gyimesfelsőloki Árpádházi Szent Erzsébet Gimnázium névadó ünnepén.
A több, mint 800 km-re lévő település 6 általános iskolával (ebből kettő 1-8 osztályos) büszkélkedhet. A címerükben látható a Gimnázium stilizált látképe, a tájra jellemző állattartás és a speciálisan piros hímes tojás megjelenítésével. A Kárpátokra jellemző fenyvesek egy jelentős része kitermelésre került, de így is lenyűgöző a hegyek szépsége. Több tiszta vízű "pataka" csorgodál a völgyben változó szélességben elterülő 6 településrészből álló, - mégis szervesen összefüggő - összességben több mint 4 ezer fős községet.
 Reméljük, hogy viszonozzák látogatásunkat, személyes meghívásunk a  2009. június 28-29-re tervezett falunapra szólt, mely hagyományos rendezvényünk  10.  alkalommal kerül megtartásra. Természetesen szívesen fogadjuk a gyimesfelsőlokiakat más időpontban is abban a reményben, hogy a két örnormányzat között gyümölcsöző együttműködés bontakozhat ki és a két település lakossága között igazi barátságok szövődnek.(www.balatonoszod.hu).

2008. november 19-én disz testületi ülésen került sor a testvérközösségi szerződés aláírására Gyimesfelsőlok község és Balatonőszöd község között, amelyet Timár zsombor-László és Antal János polgármesterek írták alá.

 


Timár Zsombor-László polgármester köszöntő beszéde:

Tisztelt Polgármester Úr, Alpolgármester Úr, Jegyző asszony, képviselő asszony, képviselő urak, hölgyeim és uraim!

 Először is szeretnék mindazok nevében köszönetet mondani, akik ennek a testvérkapcsolatnak létrejöttén munkálkodtak. Megköszönöm Balatonőszöd képviselőtestületének a bizalmat, amivel ezt a kezdeményezést a megvalósulásig támogatták. Jó érzés tölt el mikor látjuk, hogy az Anyaországban még mindig élünk a szívekben, még mindig van, aki gondol ránk.
Azt tartják a Gyimesekről, hogy természeti adottságai, és földrajzi tulajdonságai miatt Erdély legszebb vidékei közt foglal helyet, de szerintem minden vidéknek megvannak a maga sajátos szépségei, nemkülönben Balatonőszödnek is, hiszen tudjuk, hogy a magyarok egyik büszkesége a Balaton, amit Magyar Tengernek is neveznek. Magyarság!

Hogyha látta és átélte valaki azt, amikor a magyar címeres mozdony most Pünkösd után áthaladt székelyföldön és 65 év után befutott Gyimesbe, Erdély legkeletibb végvárába, akkor annak nem kell megmagyarázni, hogy mit jelent magyarnak lenni. Nem hiszem, hogy lett volna magyar ember kinek a szeme száraz maradt volna. Mi soha nem voltunk melldöngető magyarok, de az idők során sok viszontagságban is megőriztük nyelvünket, kultúránkat, magyarságunkat, hovatartozásunkat. Testvérszerződésünk fő pillérei abban álljanak, hogy cseréljük ki egymás között azt, ami építő és szép a mi népünk számára. Nekünk könnyű testvérszerződést kötnünk, mert csak egy nyelven kell azt megírnunk, nincs szükségünk tolmácsra, hiszen egy nemzet vagyunk!  Ennek reményében köttessék ez a testvérszerződés is, hogy azok, akik a vesztünket akarják, inkább irigyek legyenek ránk, minthogy sajnálkozzanak rajtunk! Én őszintén remélem, hogy Balatonőszöd és Gyimesfelsőlok között egy jövőbe néző gyümölcsöző kapcsolat veszi kezdetét a mai naptól fogva. Ehhez kérem minden jóhiszemű ember közreműködését!


Adja Isten, hogy így legyen!

 

 

 

 
< Előző

Statisztika

Tagok: 122
Hírek: 75
Webcímek: 2
Látogatók: 350124

Képek Véletlenszerüen



© 2012 Gyimesfelsolok.ro
Powered by Ambrus László
www.firmeproduse.ro
Firme - Produse - Anunturi - Hotels